Choice

Karhatalom az EU-ban

2021. augusztus 17. 10:34 - Publikus Team

XIII. kerületi Rendőrkapitányság 1. rész

Alapból induljunk ki abból, hogy a XIII. kerületben is annyi bűncselekmény és szabálysértés kerül elkövetésre, hogy egyszerűen nincs kapacitás mindegyikre nyomozati cselekményt foganatosítani. Akkor mit kell tenni jó szokás szerint: ami nincs, az nem is létezik, így egy határozatba valamit ki kell találni, maximum panaszt emelnek ellene, azt pedig egy laza mozdulattal el lehet utasítani egy alaptalan megállapítással, aminek az a legvége, hogy fellebbezni sem lehet ellene. Ennél jobb recept kell valakinek? Ezen túl pedig csak olyan bűncselekményekkel kell foglalkozni, amilyennel akarnak, természetesen kiválogatják belőle azokat, amiknél tökéletesek a bizonyítékok, mert ugye Columbot játszani nincs idő!

01_brfk_xiii_rendorkapitanysag.jpg

illusztráció forrása: Family Guy

Tisztelt Rendőr kollégák! A szavazást 21.08.17-én összehangolt támadás érte, ami területileg behatárolható, így elég égő lenne közzétenni, hogy kik próbálták manipulálni a közvéleményt!


Egy rendőr érezheti azt, hogy bármit megtehet, mivel nem igazán áll fölötte ellenőrző hatóság. Ennek tudatában a 13. kerületi járőrök miért ne tehetnék meg, hogy mindenféle megkülönböztető jelzés nélkül a megállni tilos tábla után otthagyják a szolgálati gépjárművet egy halaszthatatlan küldetés, pár adag édes-savanyú csirke miatt.

02_brfk_xiii_rendorkapitanysag.jpg

Egyszerűen annyira népszerű az a talponálló a rendőrök körében, hogy várni sem kell, futószalagon érkeznek a szabálytalan Mercedesszel. Általánosságban a megkülönböztető jelzéseit csak akkor kapcsolhatják fel a rendőrök (mentősök, tűzoltók, stb.), ha sürgős feladatot látnak el, a személy-, élet és vagyonbiztonság, továbbá a védett személyek és kíséretük biztonsága ezt indokolja. Így biztosan csak ezt akarták szabályosan betartani…

03_brfk_xiii_rendorkapitanysag.jpg

A Lehel utca és Hun utca sarkán mint macska a sz*rát, úgy otthagyták balesetveszélyesen a fényhidas Opelt, csak azért hogy a dohányboltban vásároljanak pár szál cigarettát, arra nem gondolva, hogy a baleseti gócpontnál a gyalogosok sem tudtak közlekedni. Így ha lekapcsolt lámpákkal hagyja az autót a rendőr a tilosban, ugyanolyan szabálysértést követ el, mint bárki más, csak a büntetése sokkal súlyosabb! Mindez elméletben, mivel rendőr a rendőrt miért sározná, ha meg lehet egy Határozattal oldani, hogy a bejelentés alaptalan?!

04_brfk_xiii_rendorkapitanysag.jpg

Mindenki megnyugodhat a fotók eredetije is megvan, sőt videó is készült, amin látszódik a megkülönböztető jelzések mellőzése. Nézzünk pár megtörtént esetet a magas színvonalú rendőri intézkedésről, amikről jogot tanult oknyomozóként, számtalan bírósági tárgyalást tanulmányozóként megállapítottam, hogy a XIII. kerület rendőrségi gyakorlata marhára nincs rendben:

1. § Nézzük a legnonszenszebbet, amikor a szájukba rágom, hogy teszteljük már le a rendszert, hogy egy végtelenül egyszerű bűncselekményt hogyan tudnak felderíteni. Hát sehogy… Ekkor is csak a bűnelkövetési statisztika javítására törekedtek, mivel direkt megállapították, hogy nem állnak rendelkezésre további bizonyítási eszközök. Jól szembe köpték magukat, mivel többszöri kérésre sem engedték, hogy egyáltalán közölhessem a tanú kilétét és a videofelvételt foglalják le bizonyítékként.

05_brfk_xiii_rendorkapitanysag.jpg

2. § Annamáriától tisztességes rendőri eljárást követeltem, de a nevét nem volt hajlandó elárulni, a szolgálati jelvényét is úgy fordította, hogy ne lássam. Miután tájékoztattam, hogy felvétel készül a beszélgetésről, szűkszavúbbá vált, de azért jogszerűtlenül megtiltotta a videofelvétel készítését és kényszerített a kamera kikapcsolására! A Független Rendészeti Panasztestület viszont megállapította, hogy mivel a rendőr a felvétel abbahagyására szólított fel, sérült panaszosként a tisztességes eljáráshoz való jogom! Véleményem szerint minden rendőri eljárásról készüljön felvétel, csakis abból a célból, hogy bizonyíthatóvá váljon az intézkedés szabálytalansága, mivel nem találkoztam a XIII. kerületben olyan rendőrrel, aki min. egyszer ne hibázott vagy szándékosan ne követett volna el jogsértést.

06_rendornok.jpg

forrás: arupolicinginstitute.wordpress.com

3. § Csak nézek ki a fejemből, mert dörömbölnek megállás nélkül az ajtón, kinyitom és azon nyomban dől be a nyár közepi kánikula, ennek ellenére a fakabát hölgyemény kabátot visel. T. Tamara csak hosszas kérelem után volt hajlandó az átizzadt kabát alatti jelvényét és nevét megmutatni 1mp erejéig. Az intézkedés oka nem igazán derült ki, de M. Roland kolléga igencsak felhúzta magát azon, hogy az illetőnek kötelessége lakáson belül is igazolni magát: „Nyisd ki, hívok egy kokast (feltehetően kos)… oszt kirángatom! …Hívok egy katasztrófát, kinyitják ők!” Átnyújtottam Tamara kisasszonynak az újságírói igazolványomat, amit később vettem észre, hogy azt szépen a magáévá tett. Két hónap elteltével, a felvétel ellenére annyi szakmai megállapításra jutottak Lányi Zsolt kapitány utasítására, hogy „T. Tamara nem felelős az Ön újságírói igazolványának eltűnése miatt.” Ennyi és kész, kéz kezet mos! Nem egyedi eset, mivel a Dunakeszi rendőrök igazoltatás alkalmával a személyimet rakták el, amit először letagadtak, majd egy hét után derült ki, hogy mégis náluk van. Rendőrre ne lehetne bármit rábízni?

07_rendorno.jpg

illusztráció forrása: dw.com

4. § Kérésemre, hogy egy rongálást a helyszínelők rögzítsék, nem tettek eleget és a károkozásról sem akartak tudomást szerezni. Később kiderült, hogy munkaerőhiány miatt, mivel az Rk-n a tanúvallomásomat is egy bűnügyi helyszínelő vette fel.

5. § Csendháborítás miatt helyszínre érkeztek a yardok és beszéltek a bejelentővel, mivel egyből a lakásához mentek, azt viszont nem látták, hogy én észrevettem őket. Ny. Zsigmondnak intézett kérdésem azonnal rámutatott, hogy a rendőr hazudik: „Nem tudja a bejelentővel felvenni a kapcsolatot, mivel az nincs feltűntetve, hogy ő hol, melyik lakásban lakik.” A rendőrnek többszörösen kötelessége az igazat vallani, hiszen a rendőrt rendőri mivolta, esküje hiteles személlyé teszi: „…becsületesen teljesítem kötelességemet. …Szolgálatban és szolgálaton kívül példamutatóan viselkedem.” /rendőri eskü szövege/

08_rendorok.jpg

forrás: budapestkornyeke.hu

6. § Adatvédelemnek legtöbbször nem tudnak eleget tenni, mivel tanúkihallgatásnál elmondásuk szerint, ha zárt kezelést kér valaki, lefagy a rendszer. Ez meg is történt, így egy kb. egy órával tartott tovább a kihallgatás. Utána viszont iratbetekintésnél az összes adat látható volt. Gratulálok!

7. § Egy nagyon kedves, régi motoros rendőr, amikor rájön, hogy a helytelen rendőri intézkedésének egésze rögzítve lett, az arcomba hajolva megfenyeget, hogy egy felvételen sem szeretné visszalátni magát!

09_rendorauto.jpg

forrás: angyalfold.ezalenyeg.hu

8. § Törvénykövető és tisztelő állampolgárként, ha igényelünk egy no-go zónában rendőrség intézkedést, az a visszájára is elsülhet! Ha pedig egy újságírót ki akarunk vonni a forgalomból, ne higgyük azt, hogy nem lehet Magyarországon azt megtenni, hogy nem engedünk a részéről semmiféle bizonyítási lehetőséget, hanem a nyomozati cselekményeket kellően egy irányba mozdítjuk és szólunk a kerületi haver igazságügyi szakértőnek, így rögtön a bíróságon landol az anyag. Lebukik az ügyész, így eltüntetik, majd lebukik a bíró okirat hamisítással, amit próbálnak elsunnyogni! Egy dologra viszont marhára nem gondolt a rendszer…

9 § Sz. Roland előadó Úr magas röptű elutasító határozatban annyi hibát ejtett, hogy megszámlálni nem lehetett, de kirívó, hogy egy napi használatú eljárási határidőt is tévesen írt le, amit a BRFK rendőrkapitány csillaga, Lányi Zsolt is szemrebbenés nélkül aláírt!

Pillantsunk még bele, hogy milyen nagyobb visszhangot keltő bűncselekményeket oldottak már meg vért izzadva a XIII. kerület területén. Soha ne feledjük, hogy az Alaptörvény 46. cikk (2) szerint a rendőrség működését a Kormány irányítja!!! 2020 nyarán Pintér belügyminiszter bekeményített és több Rendőrkapitányság élén lecserélte a vezetőket, többek közt a 13. kerület élére Lányi Zsoltot nevezte ki.

♦ Az alapprobléma abból következhet, hogy rendőrhiány van és a 2019-es adatok szerint  az érintett kerületben a rendőrök 61,2 százaléka vidéki. A szakemberek szerint a rendőri munkához viszont elengedhetetlen a helyismeret, de ennek megszerzéséhez viszont több év kell. /forrás: 13.kerulet.ittlakunk.hu/

10_rendorauto.jpg

forrás: pixabay.com

♦ XIII. ker Rendőrkapitányságon lévő állapotok: egy alacsonyabb beosztású nem mer beszélni a magasabb rangúval. /forrás: ATV Fórum, 20.12.18./

♦ Hat éve, 2014. január 13-án hajnalban egy 180-185 centiméter magas, fekete motorosdzsekit, az arcát teljesen elfedő, sötét plexis bukósisakot viselő motoros hajtott a Lehel úti CIB Bankfiókhoz. A merénylő a bejárat előtt lerakott valamit, majd elhajtott a belváros irányába. Pillanatokkal később felrobbant a csomag. A detonáció ereje hatalmas volt, beszakította a bankfiók ajtaját, és szétszakította a közelben lévő ATM-et. Az álmennyezet leszakadt, a bútorok szétroncsolódtak. A robbantás megrongálta a CIB-fiók melletti Budapest Bank fiókját is. /forrás: pestisracok.hu/ Azóta sem találják az elkövetőt.

11_xiii_lehel_utca.jpg

forrás: nol.hu

♦ Az emberek bármit megengednek már maguknak a kerületben, mivel a rendőrségnek nem hogy tekintélye nincsen, egyszerűen semmibe veszik őket bizonyos csoportok!  A Dózsa György úton mintha csak egy kényelmes franciaágyban hemperegtek volna, oly természetességgel hangolódott egymásra egy „szerelmes pár” a nyílt utcán. /forrás: blikk.hu/

♦ Egy lakossági bejelentés született arról, hogy a XIII. kerületi Petneházy utcában egy személygépkocsi három parkoló autót tört össze. Az elkövető eltűnt a helyszínről, de később kiderült, hogy az egykori 13. ker rendőrkapitánya volt, akit már egyébként a járőrök tetten érték, amint levizelte az ORFK Teve utcai épületét. /forrás: index.hu/

12_brfk_rendorkapitanysag.jpg

illusztráció forrása: police.hu

♦ Elképzelhetetlen lenne kapitányi szinten az, hogy bizonyos egyéneket előnyhöz lehet juttatni, másokat viszont enyhén mondva meg lehet szivatni? A karcagi kapitány a „differenciált intézkedés” lehetőségére emlékeztetette beosztottait: a kórházigazgatót hagyják békén, ha tilosban parkol, mert ha összevesznek, akkor a rendőrség sem kap majd szívességeket. Vannak ugyanakkor olyan karcagiak, akiket név szerint is említ, hogy őket viszont üssék-vágják, jelentsék fel és fogják meg. /forrás: index.hu/

Ha ezek után nem történik drasztikus változás a 13. kerületben, akkor polgári engedetlenség keretében a hozzám szóló rendőrnek ennyit fogok mondani: „Viszontlátásra!” Amint láthattad a 13. kerületben unatkozni nem lehet, de egyelőre az igazságszolgáltatásra nem lehet számítani. Reméljük a mihamarabbi változásokat! Addig is hozzájuk fordulhattok bizalommal:

13_rendorkutyak.jpg

forrás: twitter.com/Magyar Rendőrség

2021.09.08. A sorozatos panaszoknak köszönhetően a BRFK megállapította, hogy Lányi Zsolt r. alezredes Úrtól az ügy tárgyilagos, elfogultság- és befolyásolhatóság látszatától mentes megítélése nem biztosított. A szubjektív ügyintézés látszatától is mentes eljárás biztosítására és az igazságszolgáltatás pártatlanságába és elfogulatlanságába vetett bizalom megőrzése... érdekében Lányi Zsolt kapitányságvezető személyes elfogultságot jelentett be. A BRFK a további nyomozati cselekményekre az V. kerületi kapitányságot nevezte ki, amivel ugyanott vagyok, mivel az egész ellenem irányuló hadjáratot dr. Paál Péter György kezdte, akit a 13-ból pont az 5. kerületbe helyeztek át vezetőnek!

A fenti állítások természetesen kellőképpen bizonyítékolva lettek!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://choice.blog.hu/api/trackback/id/tr9916662568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása