Choice

Megverték és megkínozták a blog szerkesztőjét

2019. szeptember 11. 20:36 - Publikus Team

A szavazás lezárult!

Az Index kollégája, Szabó Zoltán is kiállt az igazság mellett, viszont sajnálatos módon ezt az étterem biztonsági őre ugyancsak erőszakkal viszonozta. Nemrégiben a Publikus Team szerkesztőjét érte egy hasonlatos incidens, aminek során az elkövető és a bámészkodók is elképesztő magatartásukról tettek számot. Az ügy leírását és bizonyítását természetesen a bűncselekmény teljes iratanyaga alátámasztja! Az érintettek nagyszámú, részrehajló és korrigáló szavazatainak elkerülését megelőzendően a szavazást lezártuk és az eredeti cikket az adatokkal együtt biztonságba helyeztük!

01_sulyos_testi_sertes_buncselekmeny_buntetovegzes_vadlott_rendorseg_ugyeszseg_birosag_magyarorszag_choice.jpg

forrás: pixabay

Szerkesztőnk, Tamás egy fóti egészségügyet kiszolgáló céghez szállt ki, mivel egy oknyomozó cikket kívánt megjeleníteni a szlovák állampolgárságú Sz. Silviáról, aki próbált eltűnni több százezer forintos céges tartozásával és egyéb károkozásaival, amire a Munkaügyi Bíróság már meghozta a végzést a nagy összegű bér kifizetésének kötelezésére. Előtte a szakmunkás B. Péter volt hozzá a kapocs, aki már megfenyegette a hazai neves jogvédelmi biztosító vezetőjének kiadva magát, hogy Silviát semmilyen módon ne kívánja megkeresni. Ezek után nem volt más választás, Pétert megkereste a fent említett munkahelyén egy elérhetőségért, hogy a szlovák hölgy perbe fogható legyen. A képen látható hogy B. Péter a megegyező nevű DJ-nek is szereti magát kiadni:

02_sulyos_testi_sertes_b_peter_buncselekmeny_buntetovegzes_vadlott_rendorseg_ugyeszseg_birosag_magyarorszag_choice.jpg

B. Úr épp a cégnél tartózkodott, párbeszédre nem igazán volt alkalmas a stílusa, így köszönés helyett nekifutásból teljes erővel, ököllel fejen ütötte a munkáját végző szerkesztőnket. Az incidens egy része az alábbi videón megtekinthető, de a legszörnyűbb részeket nem közöljük, mivel igen megrázó erőszak látható rajta (érdemes felhangosítani):

Súlyos testi sértés

Súlyos testi sértés

Tamás eszméletvesztése után arra figyelt fel, hogy az elkövető a cégtől több személyt a segítségére hívott a parkolóba, lefogták és lábát kirúgva a földre kényszerítették. Közben szerkesztőnk próbálta felfogni, hogy minderre miért volt szükség, mivel ellenállást nem tanúsított. Cserébe viszont több mint 20 alkalommal, nagy erővel, ököllel ütötte B. Úr a vérben úszó, magatehetetlen áldozatot. A cég dolgozói és a többi cég alkalmazottai közül egyetlen egy ember nem sietett a segítségére, annak ellenére sem, hogy a beton nem győzte felszívni a vérét! Gratulálunk nekik, köztük a Magyar Posta dolgozóinak is!

03_sulyos_testi_sertes_buncselekmeny_buntetovegzes_vadlott_rendorseg_ugyeszseg_birosag_magyarorszag_choice.jpg

illusztráció forrása: BJJ Eastern Europe

Mindez nem volt elég, mivel gyorskötözővel megkötözték kezét-lábát és közben tovább ütlegelte B. Péter, párhuzamosan pedig annyira köpdöste, hogy az egyik füle el is dugult a nagy mennyiségű nyáltól. Az őrjöngő vádlott nem tudta cselekedeteit megfékezni, összerugdalta Tamás autóját, amin nagy értékű kár keletkezett. Eltulajdonította a kocsi slusszkulcsát és különböző tárgyakat lopott el belőle, végül a telefonját is elkobozta, amit a betonhoz vágott és magán kívül ugrált rajta. Az autóból egy szikét vett ki, majd szerkesztőnk hasához szorította, de épp ekkor érkezett meg a Rendőrség és kiszabadították a rémálomba illő fogságból.

04_sulyos_testi_sertes_b_peter_buncselekmeny_buntetovegzes_vadlott_rendorseg_ugyeszseg_birosag_magyarorszag_choice.jpg

A kiérkező Rendőrségnek köszöni ezúttal is Tamás az életét, mivel ki tudja, hogy pár perc alatt mi történt volna még vele! Az alábbi képen a fején jól látható, hogy a vádlott által bevallott 2db ütésen kívül számos nagy erejű súlyos testi sértés érhette, mivel a koponya sem bír ki végtelen erejű külső behatást, a szövetek még annyira sem, amik közel a kétszeresére duzzadtak. Mindez csak a fej, mindkét szemet ki kellett takarnunk a véres jellege miatt (látása az egyik szemen megromlott, amit szemész megállapított) és megszámlálhatatlan sérülés keletkezett az egész testét borítva. Az eljárásban felkért igazságügyi orvosszakértő kimondta a súlyos testi sértést, mivel a büntetőjogi gyógytartam a nyolc napot meghaladta!

Az Index, ahogy korábban azt már közölte cikkében, egy hasonló esetben az újságíróját megverték jelentős közfelháborodást kiváltva, amikor is a biztonsági őr többszöri (min. háromszor) alkalommal, ököllel arcon ütötte. A hatáskörét túllépő őrt jogerősen 10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, erről szóló cikket pedig ITT találod.

sz01.jpg

05_sulyos_testi_sertes_buncselekmeny_buntetovegzes_vadlott_rendorseg_ugyeszseg_birosag_magyarorszag_choice.jpg

A Rendőrség eljárása során a törvényi hiányosságok miatt Tamás szabadságát is korlátozták, annak ellenére, hogy az incidensről felvétel készült és B. Péteren és máson sem keletkezett semmiféle külsérelmi nyom. A Rendőrség túlbiztosítja magát vagy hibázhat is és Tamást felmentették a gyanúsítás alól, viszont az őrizetbe vétel miatt nem kap kártérítést! A vádlott pedig az alábbi 310.263Ft megfizetésével akár meg is válthatta volna a fenti bűncselekményét, ha nem fellebbezik meg, mivel a csodás magyar törvények szerint a tárgyalás nélküli büntetővégzést a sértett nem fellebbezhette meg! Nézd csak meg a súlyos testi sértést, könnyű testi sértéssel összehasonlítva, hogy milyen szerteágazó végzéseket hoznak a hazai bíróságok, mert enyhébb körülményekért is magasabb büntetést szabtak már ki (érdemes rákattintani a nagyításhoz):

06_sulyos_testi_sertes_buncselekmeny_buntetovegzes_vadlott_rendorseg_ugyeszseg_birosag_magyarorszag_choice.jpg

sz02.jpg

Jelenleg az ügy a fellebbezésnek köszönhetően bírósági szakaszba lépett, amiben Tamás még mindig reménykedik, hogy az elkövetők hazánkban is a méltó büntetésüket nyerik el! Meglepetésként pedig a büntetőügy lezárásával szerkesztőnk jelentős kártérítésre fogja perelni ezt a kegyetlen elkövetőt!

sz03.jpg

A cikk hamarosan folytatódik!

hun.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://choice.blog.hu/api/trackback/id/tr1415066646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.